Epoluti

Sziasztok!

Igazából most kezdtem el ezt az egészet, és csak remélni tudom, hogy majd egyszer olvasók száza fog ,majd idetalálni. Addig is itt az első része a regényemnek melynek címe. Epolutis.

 

 

I. rész

 

Epolutis minden eggyes szeglete zöld volt.Itt nőttek a legszebb és legegyedülállóbb virágok és egyéb növények. Itt termettek legfinomabb és legkülönlegesebb gyümölcsök az egész bojgón. Talán ez az oka annak hogy a Dargonok magukénak akarták ezt a csodálatos helyet. De ők közelsem úgy bántak Dragoniával mint mi Epolutisszal. Minden természeti csodát elpúsztítottak. Minden kicsit is különleges dolgot egyelővé tettek a földel és felépítették sötét birodalmukat ahol csupa elnyomás és szomorúság uralkodik nah meg Tritan. A legzsarnokabb legaljasabb és legkegyetlenebb uralkodó az egész világon. Eddig Epolutis kimaradt a háborúból és nem kellett politikai harcokat folytatnia eggyik országgal sem. De tudtuk hogy elfog jönni az az idő amikor minket is részesévé akarnak tenni annak a világnak amit Tritan csak úgy nevez hogy Lucif. Nem akartunk úgy járni mint Minual. Tritan apja egy jókezű uralkodó volt nem akart hábórút viszont rettegés és elnyomás alatt tartotta a Dargonokat. Minden eggyes lázadás felkelés vagy csak panaszkodás esetén Kivégeztetett egy embert Legyen az férfi vagy nő gyermek vagy öreg tipegő vagy csecsemő. Összehívta Dragonia összes lakóját és élő adásba közvetítették ahogyan a mészártéren (Dragonia központjában) kivégeznek egy véletlenszerűen kiszúrt embert. Minden eggyes kivégzés végén ezt a mondatot mondta: "Lássátok ti mind kik a porban vagytok, nem szállhattok szembe e nagy uralkodóval. Tartsatok Istennek mert kegyelmes és jóságos vagyok." Mikor Tritan apja rejtélyes körülmények között meghalt Tritan került a trónra mint elsőszülött fiú és örökös. Tritan még az első hónapban összehívta a nagytanácsot ahol megtárgyalta és ismertette borzalmas tervét miszerint a Világot apja tiszteletére és neve után elnevezve Lucifnek kereszteli , miután elfoglalta az összes országot a bojgón. Minual-t igázták le legelőször mivel ez volt a legkissebb ország. Meg sem próbálták békés módon elérni céljukat egyszerűen a nagy Minal tavaszi fesztivál utáni éjjel rájuk gyujtották a falut/országot. Rengetegen életüket vesztették de Tritan-t ez cseppetsem érdekelte. Az arató ország (Minual) megsemmisült és Dragonia részévé vált. Az életben maradó emberekkel pedig újra építették hamubán álló országukat Dragonia képévé. Legyenek azok fiatalok vagy idősek dolgozniuk kellet. A többi ország ugyan nem járt így de minden embernek be kellet hódolnia követni kelett az utasításokat dolgoznia kellett fagyban hóban esőben szárazságban étlen szomjan betegségben és egészségben. Most hogy szinte a bojgónk összes országát leigázta Tritan felkészülten vártuk hogy minket is megtámadjanak. Mintha percre pontosan tudtuk volna hogy mikor érkeznek. Egyetlen egy közös dolog volt az összes uralom alá vett országban, hogy mindet a saját fesztiváljuk után támadták meg. Veter-t a halász fesztivál után , Safarát az animal fesztivál után és így tovább... Most mi következtünk a Virág fesztivál napja következett... Emily vagyok 14 éves van egy hugom és egy bátyám apám Epolutis uralkodója. Anyám meghalt a nagymamám vigyáz ránk Edny a dadánk törődik velünkt és ő játszik a hugommal is míg a bátyám és én "iskolában" vagyunk. mi csak magán zárkának hívjuk , ugyanis a kastély mögött van egy nagy kert a nagy kert mögött van egy labirintus a labirintus mögött van egy gyümölcsös a gyümölcsös mögött peddig egy pagoda szerűség és ez mind az Isten háta mögött van...Hát nem nagyszerű?! A hugom még csak 6 éves fogalma sincsen semmiről a kastély kerítésein kívűl se járt még soha nem ismerte anyánkat nem is fogja már. Edny-t nevezi anyunak pedig állandóan közöljük vele hogy nem ő az anyja de rá sem hederít nem is csodálom.... A bátyám 19 éves 4 hónap múlva 20 lesz, ami azt jelenti, hogy átveszi az uralmat Epolutis felett. 13 éves volt mikor anya meghalt én csak 8 azelőtt rettentő kedves vicces jószívű és aranyos volt. De én teljesen összetörtem anyu halála után és mást, sem tudtam csinálni csak sírni . Nem ettem nem ittam nem beszéltem csak sírtam és sírtam és sírtam. De a Bátyám Lucas nem hagyott cserben végig mellettem volt egyszer sem láttam sírni vagy szomorkodni és ez erőt adott nekem. Valószínűleg ez az oka annak hogy most olyan kemény szívű komoly és sohasem mutatja ki az érzéseit azóta is csak egyszer láttam mosolyogni 5 éve mikor Becca járni tanult és már futni akart egy pillangó után mikor elesett és egy carma virágba fejelt amiről csak annyit kell tudni hogy rengetek virágpora van na szóval onnantól kezdve fél órán keresztül csak tüsszögött.